Oil- Olaj
- Az OPEC+ csoport napi 9,7 millió hordós termeléscsökkentésről állapodott meg, amely az eddigi legnagyobb koordinált lépés az olaj történelmében
- Az OPEC+ és a G20 országok termeléscsökkentései, kombinálva a stratégiai készletek vásárlásával a várakozások szerint mintegy napi 20 millió hordóval csökkenti a kínálati oldalt
- Trump szerint neki köszönhető az egyezség, de nem közölt konkrét vállalást (a Mexikó részéről szükségesnek tartott csökkentés részleges átvállalásán kívül) arra vonatkozóan, hogy az USA-ban mennyivel fog csökkenni a kitermelés. Sürgette továbbá, hogy az OPEC+ újabb 10 millió hordóval csökkentse kitermelését.
- Szaúd-Arábia közölte, hogy napi 8,5 millió hordó alá vághatja kitermelését
- Óriási a contango az olajpiacon a következő 3 hónapot tekintve. A júniusi és a májusi kontraktusok közötti spread meghaladja a hordónkénti 7 dollárt, ami közel megegyezik a pénzügyi válság idején látott csúcsokkal.
- Neel Kashkari szerint az amerikai gazdaságot érintő korlátozások 18 hónapig is fennmaradhatnak
- A kínai olajkereslet éves alapon 5%-kal nőtt 2020 első negyedévében. Másik oldalról viszont a globális tárolókapacitások 80%-a már megtelt.
Az USA kitermelése gyorsan nőtt az utóbbi években. Oroszország kitermelése is nőtt, bár jóval kisebb léptékben. A jelenlegi óriási olajpiaci túlkínálatért jelentős mértékben az Egyesült Államok a felelős. Forrás: Bloomberg
Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat
SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltéseA májusi és júniusi lejáratok közötti spread meghaladja a hordónkénti 7 dollárt. Forrás: Bloomberg
A Bloomberg szerint túl magasak a keresleti előrejelzések az olajpiacon. A kereslet a várakozások szerint napi 13 millió hordóval csökken 2020 második negyedévében 2019 utolsó negyedévéhez képest. Másrészről viszont Kína kezd visszatérni a normális működési szintekhez. A Kína olajkereslete 2020 első negyedévében 5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, bár a növekmény nagy részét a stratégiai készletek feltöltése okozta. Forrás: Bloomberg
Gold- Arany
- Az arany 7 éves csúcsra ért a dollár gyengesége és a recessziós várakozások közepette
- A határidős kontraktusok továbbra is jelentős prémiummal futnak az azonnali piachoz képest, mivel a piacok félnek a fizikai arany piacán kialakuló készlethiánytól
- Az ETF-ek továbbra is masszívan növelik arany állományaikat
- A lezárások, a munkanélküliség emelkedése és az alacsony amerikai kamatkörnyezet mind a befektetési célú aranykeresletet erősítik.
Az ETF-ek továbbra is növelik állományaikat. Forrás: Bloomberg
A következő potenciális célzóna 1780 dollár környékén található. Itt voltak a 2012 októberében elért lokális csúcsok. Forrás: xStation5
Silver - Ezüst
-
Az árarányokat tekintve az ezüst továbbra is alulértékelt az aranyhoz képest, de még a rézhez viszonyítva is
-
Erős kereslet mutatkozik az ETF-ek részéről az ezüst iránt
-
A long pozíciók száma továbbra is extrém alacsony, ami ellentétes vételi jelzésre utal
Az ezüst alulértékeltnek tűnik a rézhez képest, ha az egyenletbe betesszük az amerikai hozamokat és az arany árfolyamát. Forrás: Bloomberg
Az ETF-ek masszívan növelik ezüst állományaikat. Másrészről viszont a határidős long pozíciók száma észrevehetően csökkent. Forrás: Bloomberg
Sugar - Cukor
- Az alacsony olajárak változást okoztak a brazil termelők hozzáállásában, most már több cukornádat használnak cukor készítésére, mint etanol készítésére.
- A cukortermelés a várakozások szerint 35%-kal nő a 2020/21-es szezonban, míg az etanol gyártása 20%-kal csökken
- A cukorpiac contangoban van, a határidős görbe egészen lapos volt múlt hónapban.
- A koronavírus termelési problémákat okoz a világ más részein is, ugyanakkor az óriási brazil termelés miatt ennek nem lesz hatása az árakra.
A brazil cukorpiac contangoban van, ami erős túlkínálatot jelez. Forrás: Bloomberg
Nagyon alacsony a nyitott pozíciók száma a határidős piacon. A short pozíciók száma kezd emelkedni, ami további nyomást helyezhet az árakra és elindíthatja az esést 8,50 felé, a 2007-es lokális mélypontok irányába. Forrás: Bloomberg
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.