● Pluszban az európai tőzsdék
● A DE30 a lokális piaci geometria fölé tört
● A Lufthansa közölte, hogy a határnyitás bejelentése óta 40%-kal nőttek az Európa és az USA közötti foglalások
Emelkednek az európai piacok szerdán, az Evergrande ügyében Kínából érkező pozitív hírek nyomán. Az Evergrande közölte, hogy teljesíteni fogja holnap esedékes kamatfizetési kötelezettségét, az újságok pedig arról írtak, hogy a kínai kormány várhatóan átstrukturálja a vállalatot, háromfelé bontja és átveszi az irányítását. A kínai helyzettel kapcsolatos bizonytalanság csökkenésével pedig újra a Fed e heti ülése kerülhet a fókuszba, a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) ma este 8-kor jelenti be kamatdöntését.
Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat
SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltéseForrás: xStation5
A nagyon gyenge hétkezdet után a német tőzsdeindex úgy tűnik talpra áll, ma reggel egy fontos ellenállási zónán jutott túl az árfolyam. A 15.400 pontos szintet az augusztus 13-án indult eső szakasz 38,2%-os visszatérési szintje és a lokális piaci geometria felső határa alkotta - ennek áttörésével elméletben megfordult az eső trend és mostantól a felfelé tartó mozgás az alap forgatókönyv. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ma este lesz az FOMC kamatdöntő ülése, ami után (20:00-kor) közlik a monetáris politikára vonatkozó további információkat is. Nagy a bizonytalanság az esemény körül, ezért a befektetőknek résen kell lenniük. Ha a Fed bejelenti a monetáris lazítások kivezetésének időzítését, a részvények negatívan reagálhatnak és a jelenlegi felpattanás gyorsan elillanhat.
Vállalati hírek
A Lufthansa (LHA.DE) közölte, hogy az USA és Európa közötti foglalások száma 40%-kal megugrott, miután a Biden-kormányzat bejelentette, hogy a beoltott európaiak novembertől újra beutazhatnak az Egyesült Államokba. A Lufthansa részvényei ma több mint 20%-os mínuszban forognak, de ez valójában nem veszteség és nem rossz hírek eredménye, hanem a tegnap bejelentett tőkeemelés miatti technikai árkorrekcióról van szó. Az új részvényekre vonatkozó elővásárlási jogokkal ma kezdődött meg a kereskedés és ezt tükrözi a mai áresés.
Christian Scherer, az Airbus (AIR.DE) kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az európai repülőgépgyártó több tárgyalást is folytat az A350-es szállítógépének értékesítésével kapcsolatban. Az igazgató azt is közölte, hogy a rendelési napló továbbra is erős, és biztosítja azt, hogy a gyártás a tervezett ütemben vagy a jövőben akár még nagyobb ütemben folytatódjon.
Elemzői lépések
-
A Bechtle (BC8.DE) részvényeire vonatkozó ajánlását "tartás"-ra rontotta a Metzler. A célár 62 euró.
A Bechtle (BC8.DE) mínuszban forog ma a Metzler leminősítését követően. A részvény meredeken ralizott az elmúlt hónapokban, június végi mélypontjáról több mint 30%-ot emelkedett. A felfelé tartó mozgást a 2020 november végén indult korrekciós szakasz 127,2%-os külső visszatérési szintje állította meg és az árfolyam visszatért az emelkedő trendcsatornába. A rövidtávú támaszt a trendcsatorna alsó határánál, 63,65 eurónál érdemes figyelni. Forrás: xStation5
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.