● Magasabban forognak az európai tőzsdék
● Az eurózóna inflációja 1,9% lett
● A Puma (PUM.DE) megemelte éves eredményvárakozását
Európai társaihoz hasonlóan felpattanással próbálkozik pénteken a német DE30, a befektetők fókuszában az eurózóna inflációs adata és a vállalati eredmények állnak. A Richemont (CFR.CH) részvényei 2%-kal emelkednek, miután a luxuscikkeket forgalmazó cég negyedéves eladásai több mint megduplázódtak, amihez a cég ékszermárkáinak amerikai kontinensen tapasztalt erős teljesítménye is hozzájárult.
Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat
SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltéseEközben a Rio Tinto (RIO.UK), ami világ legnagyobb vasérc kitermelője 76,3 millió tonna acélgyártáshoz szükséges alapanyagot exportált a második negyedévben, ami 12%-kal kevesebb az egy évvel korábbi értéknél. A csökkenés okai a heves esőzések, a munkaerőhiány és a kulturális örökséghez való új hozzáállás. Adatfronton az eurózóna inflációja jelet meg ma, ami júniusban kissé csökkent az előző hónaphoz képest, amikor 2%-ra, két és fél éves csúcsra emelkedett az árindex, az EU kereskedelmi mérlegének májusi többlete pedig a visszaeső export következtében csökkent.
A német DE30 egy bátortalan felpattanást mutatott pénteken az előző napi 1%-os esés után, az index a 15.585 pontos támaszról pattant el és az 50 (zöld vonal) és 200 (piros vonal) periódusos mozgóátlagok fölé jutott. Ha jelenlegi hangulat kitart, a felfelé tartó mozgás kiterjedhet a 15.740 pontos ellenállásig vagy akár a 15.809 pontnál beállított történelmi csúcsig is. Forrás: xStation5
A Puma (PUM.DE) a második negyedévben leginkább Észak-Amerikában tapasztalt keresletnövekedésnek köszönhetően megemelte az idei évre vonatkozó árbevétel-várakozását. A devizahatásoktól tisztított második negyedéves eladások közel megduplázódtak és 1,589 mrd eurót értek el, az EBIT szerinti eredmény 109 millió eurós profitba fordult. A Puma közölte, hogy immár az eladások 20%-os növekedését várják erre az évre, szemben a korábban jelzett 15% körüli növekedéssel, míg az adózás és kamatfizetés előtti eredmény (EBIT) 400 - 500 millió euró között lehet.
A Puma (PUM.DE) részvényei éles eséssel kezdték a mai napot és az árfolyam az 50 periódusos mozgóátlag alá tört (zöld vonal). Az ár jelenleg a 99,50 eurónál lévő fő támaszt teszteli, ami egybeesik az 1:1 piaci szerkezet alsó határával. Ha ez a szint letörne, akkor a medvék következő célpontja a 95,25 euró lehet. Másrészről, ha a vevők meg tudják állítani az esést, akkor újabb impulzus indulhat a történelmi csúcs, 104,80 euró felé. Forrás: xStation5
A Deutsche Bank AG (DBK.DE) olyan pénzügyi instrumentumokat adott el a spanyol Palladium Group hotelláncnak, amelyek veszteségekhez vezettek. A Bloomberg szerint ezzel tovább szélesedett azon társaságok köre, amelyek a devizakockázatok csökkentése érdekében létrehozott termékek miatt jártak rosszul. A Palladium bejelentette, hogy ügyvédeivel tárgyal, és azt mérlegelik, hogy megpróbálnak kártalanítást elérni a banknál a veszteségük mértékéig.
A Linde (LIN.DE) ma bejelentette, hogy Kalifornia, Alabama, Indiana és New York után ötödik folyékony hidrogén üzeme is megkezdte működését Texasban, ami tovább erősíti a vállalat ellátási hálózatát.
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.