Összefoglaló:
- A geopolitikai tényezők befojásolják az olaj árát
- Aussiet alacsonyabban kereskedik a jobb hangulat ellenére
- A spanyol IBEX behozza a gapet?
Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat
SZÁMLANYITÁS DEMÓ KIPRÓBÁLÁSA Mobil app letöltése Mobil app letöltéseA kérészéletű konszolidáció után az olaj visszaváltott bika sebességre. Ez részben a Fehér Ház határozatának köszönhető. Nevezetesen Donald Trump úgy döntött, hogy megszünteti az iráni nyersolajat vásárló országok mentességét a rájuk vonatkozó szankciók terén. Rövid távon ez a döntés csökkentheti a kínálatot. Szaúd-Arábia azonban már felajánlotta kitermelésének növelését, hogy ellensúlyozza az iráni olaj kiesését. Ez a történet a Ez rövid távon pozitív lehet az árakra, bár kétségeink vannak egy esetleges hosszabb távú rally-t illetően. Technikailag a WTI árai folyamatosan emelkedik, és közeledik egy fordított fej-váll alakzathoz.
Forrás: xStation5
Aussie a közelmúltban elveszítette lendületét, köszönhetően az RBA által küldött dovish füstjeleknek. Úgy véljük azonban, hogy a várakozások a kamatcsökkentésre vonatkoznak túlzottak. Goldman Sachs szerint a jobb kockázati hangulat az Aussie dollár iránti nagyobb kereslethez vezethet. Eközben a vasérc ára már 100 dollár alatt. Technikailag a pár a 23,6%-os retracement szint közelében a bullish csatorna alsó határánál, ami egy fontos támasz zóna. A Egy kitörés a 0,7140-es szintről elindíthatja a bika csordát a 0,73 szintig.
Forrás: xStation5
Az elmúlt napok során a spanyol IBEX folyamatosan vált váltva emelkedett a többi részvény piaccal. A teljesítmény azonban gyengébb volt a német DAX-hoz vagy az olasz FTSE MIB-hez képest. Tekintettel arra, hogy a politikai háttér Spanyolországban jobbnak tűnik, mint Olaszország, páran úgy vélhetik, hogy az SPA35 képes less betölteni a gepet amely távol tartja társaitól.
Forrás: xStation5
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.