NAPI DAX: A részvények megcsúsznak az US elnöki vita előtt

11:39 2020. szeptember 29.

 

● Lefelé mozdultak az európai piacok kedden
● A DAX (DE30) visszahúzódott 12.800 pont alá
● Az Uber érdeklődik a BMW és a Daimler által birtokolt autómegosztó vállalkozás iránt

Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat

SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltése

Némi gyengeséget mutatnak ma az európai piacok, ami talán egy mai, nagy kockázatú eseménynek köszönhető, európai idő szerint éjjel 3 órakor kezdődik ugyanis az első amerikai elnökjelölti vita. Trump és Biden egy 90 perces vitában feszül majd egymásnak, ami megbillentheti az előzetes felmérések szerinti állást, és formálhatja a korai várakozásokat arra vonatkozóan, hogy novemberben ki kerül majd ki győztesen az elnökválasztási párharcból. A befektetőknek ezt észben kell tartaniuk ma és holnap, ha kockázatos eszközökkel, például részvényekkel kereskednek.

Forrás: xStation5

A DAX (DE30) egy impresszív, 5%-os ralit mutatott be a pénteki mélypontjáról, és sikerült áttörnie az overbalance-szerkezet felső határát (sárga doboz). A felfelé tartó mozgás ugyanakkor ma megakadt a 12.900 pontos szint közelében, és egy erőteljes eladási hullám következett. A német index jelenleg a 12.800 pontos zónán és a július-augusztus fordulóján elindult emelkedés 50%-os visszatérési szintjén próbál újra átjutni.

Két fontos makroadat-közlés lesz még ma: 14 órakor érkezik a német fogyasztói árindex, majd 16 órakor a fogyasztói bizalom indexe, ezeknek azonban várhatóan nem lesz komolyabb hatása a kereskedésre, mert a befektetők inkább az éjjeli elnökjelölti vitát várják. A kereskedők megemelkedett volatilitásra számíthatnak az éjjel a határidős indexek piacán, és mivel a likviditás alacsony lesz, akár jelentős mozgások is elképzelhetőek. A DAX vonatkozásában a 61.8%-os visszatérési szint lehet az első nagyobb támasz 12.665 pontnál, míg a 12.800 pont esetleges áttörése esetén újra a 12.900 pontos zóna kerülhet fókuszba.

DAX résztvevők 11:15-kor. Forrás: Bloomberg

Vállalati hírek

A Bloomberg riportja szerint az Uber Technologies azt fontolgatja, hogy ajánlatot tesz a Free Now autómegosztó közös vállalkozásra, melyet a BMW (BMW.DE) és a Daimler (DAI.DE) indított el. Az Uber azután fejezte ki érdeklődését, hogy a Free Now a koronavírus-járvány közepette nehezen tud új befektetőket bevonni. Az ügylet értékéről - amely megnövelné az Uber jelenlétét Európában és Latin-Amerikában - egyelőre nincs hír, de 2020 második negyedévének végén a Daimler 720 millió dollárra értékelte a közös vállalkozás általa tulajdonolt felét.

A Reuters jelentése szerint amerikai nyugdíjalapok beperelték az Allianz-ot (ALV.DE) azzal a váddal, hogy nem vigyáztak befektetéseikre a koronavírus-járvány alatt. A nyugdíjalapok egy csoportja kamionosokat, tanárokat és metró dolgozókat képvisel, akik körülbelül 4 milliárd dollárt veszítettek az év eleji eladási hullám során.

A Beiersdorf (BEI.DE) felminősítést kapott a Berenberg Banktól. A bank "eladás"-ról "tartás"-ra javította a részvényekre vonatkozó ajánlását, a célárfolyamot 94 euróban határozták meg. A Berenberg közölte, hogy a járvány által okozott eladási hullám után a Beiersdorf értékeltsége most megfelelő.

A BMW (BMW.DE) folytatta felfelé tartó mozgását a 200 napos mozgóátlag tesztelése után (lila vonal). Ahogy a grafikonon látható, ez a mozgóátlag már többször behatárolta az árfolyam mozgását (narancssárga körök), és emiatt rövidtávú támaszként értékelhető. A rövidtávú ellenállás és a vásárlók első potenciális célára a 65 eurónál lévő zóna. Forrás: xStation5

Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.

share
back

Csatlakozzon az XTB Csoport több mint 1 600 000 ügyfeléhez a világ minden tájáról.