NAPI DE30: Az európai indexek továbbra is szerény fellendülést mutatnak

9:32 2022. május 3.
  • Az olasz Stellantis veszi meg a Mercedes és a BMW közös vállalkozását
  • A BP több mint egy évtizede nem látott profitot jelentett
  • Enyhén erősödnek az európai indexek a nyitás után

A német DE30 több mint 0,7%-kal emelkedett a nyitásban, és a többi európai index is jellemzően pluszban forog a tegnapi vegyes zárás után - egyedül a brit piacon látható csökkenés, ami azonban tegnap ünnep miatt zárva tartott. A befektetők most az európai vállalatok újabb negyedéves eredményeire várnak. Eddig mindenesetre meglehetősen optimisták a cégek a jelentési szezonban.

Ezen a héten a jelentéseken túl a jegybankokra figyelnek még a kereskedők, az ausztrál jegybank a korábban tervezettnél nagyobb kamatemelést hajtott végre, holnap a Fedtől is dupla - azaz 0,25% helyett 0,50%-os - kamatemelést várnak a befektetők, csütörtökön pedig a Bank of England dönt a kamatokról és várhatóan 13 éve nem látott magasságba emeli az alapkamatot. Érdemes megemlíteni, hogy a font az utóbbi időben nagyon gyenge volt, és a brit gazdaságról érkező makroadatok sem voltak meggyőzőek.

Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat

SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltése

A DE30 tesztelte a lefelé tartó trendvonalat és a mozgóátlagok közötti kínálati zónát múlt héten, majd innen lefelé indult el. A Wall Streeten látott felpattanáshoz hasonlóan a német index is elkezdett helyreállni tegnap, így a DE30 újra 14.000 pont környékén forog. Amennyiben az amerikai kereskedésben a shortosok zárják pozícióikat a Fed kamatdöntése előtt, van esély arra, hogy a DE30 is újrateszteli az ereszkedő trendvonalat. A kulcsfontosságú keresleti zóna a német index esetében 13.800 pont és az utolsó emelkedő szakasz 50%-os visszatérési szintje között húzódik.

Vállalati hírek

A BP (BP.UK) közzétette pénzügyi eredményeit az első negyedévre vonatkozóan. A cég 51,22 milliárd dolláros árbevételt ért el, a kiigazított nettó üzemi eredmény pedig 6,25 milliárd dollár lett, szemben a 4,43 milliárdos piaci várakozással - ez egyben a legnagyobb elért profitot jelenti több mint egy évtized távlatában. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy az orosz üzleti érdekeltségek leírása 24 milliárd dollárjába került a cégnek - így ezzel együtt a negyedévet veszteséggel zárta a BP.

A társaság további terveket jelentett be olajipari, gázipari és zöld energiás befektetésekre vonatkozóan, legfőképpen az Egyesült Királyságban. A cég a közeljövőben nagyobb volatilitást vár az olajpiacon, és a termelés csökkenésére számít a második negyedévben az első negyedévhez képest. A társaság részvényei emelkedéssel nyitottak.

A BMW (BMW.DE) és a Mercedes-Benz (MBG.DE) úgy döntöttek, hogy eladják autómegosztó közös vállalkozásukat, a Share Now-t az olasz Stellantis (STLA.IT) csoportnak. Az olasz céget mindössze egy éve alapították a Fiat Chrysler és a PSA összeolvadása nyomán és az autógyártás mellett a Stellantis tervei között van az is, hogy a világ legnagyobb autókölcsönző cégévé váljon. A Mercedes 1%-kal csökkent a nyitásban, a BMW 1,22%-ot erősödött, a Stellantis pedig 1,5%-kal erősödött.

A HSBC (HSBA.UK) árfolyama tartja magát, miután egyik legnagyobb részvényese - egy kínai biztosító, a Ping An - arra kérte a céget, hogy válassza le az ázsiai üzletágát a növekedési kilátások javítása érdekében. Ázsia a HSBC fő piaca, a bankcsoport profitjának kétharmada az ázsiai piacokról származik. A HSBC az egyik legnagyobb bank Európában és globálisan is, a Ping An 8,23%-os részvénypakettel rendelkezik a cégben. A HSBC jelenleg 0,2%-os pluszban forog, miután a hajnali hongkongi kereskedést erős nyereséggel zárta.

A BP részvényei közel 3%-kal emelkedtek a nyitásban, de az árfolyam nem tudta áttörni a legutóbbi lokális csúcsot. elakadt a 4 fontos ellenállásnál. A BP árfolyama 15%-kal marad el a járvány előtti szintjétől és több mint 30%-kal a 2018-ban beállított történelmi csúcsától. Forrás: xStation5

Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.

share
back

Csatlakozzon az XTB Csoport több mint 1 600 000 ügyfeléhez a világ minden tájáról.