-
Elolvadtak a reggeli jelentős pluszok
-
Negyedéves eredmények a fókuszban
-
Németország leállította az atomerőműveit
Ralival indult a hét az európai piacokon, a német DE30 index a kereskedés korai szakaszában a 16 ezer pontos szintet is tesztelte, de a nyereség nagy része azóta elolvadt. A befektetők figyelme ezen a héten főleg a tőzsdei vállalatok negyedéves eredményeire irányul.
Viszonylag jó a hangulat a hétfői európai kereskedésben Forrás: xStation5
Kezdjen befektetni még ma, vagy próbálja ki ingyenes demónkat
SZÁMLANYITÁS Mobil app letöltése Mobil app letöltéseVállalari hírek
-
A TeamViewer (TMV.DE) részvényekre vonatkozó ajánlását a korábbi tartásról vételre javította a Berenberg. A célárat is jelentősen megemelték, a korábbi 14,5 euróról 21 euróra. A cég szerint a magas profitszintek és a szabad cash flow mennyisége továbbra is kedvező lendületet ad a vállalatnak.
-
A befektetők figyelme ezen a héten elsősorban a tőzsdei vállalatok 2023 Q1-es eredményeire irányul. Az LVMH és a Hermes International által közölt szárnyaló értékesítési számok arról tanúskodnak, hogy a kínai vásárlók visszatértek, ez pedig vételi hullámot indított el a fogyasztói cikkeket árusító cégek részvényeiben. Másrészről, a BASF gyengébb eredménye nyomást helyez az ipari szektor vállalataira.
-
Ezen a héten jelent majd az EssilorLuxottica SA (EL.FR), a L'Oréal SA (OR.FR), az EasyJet Plc (EZJ.UK), az ASML Holding NV (ASML.NL) és az SAP SE (SAP.DE) - utóbbi vállalat pénteken teszi közzé eredményszámait. Az elemzői konszenzus szerint a cég profitabilitásának növekednie kell, köszönhetően a masszív költségcsökkentéseknek és a Qualtrics-részesedés eladásának. Várakozások vannak egy tervezett részvény-visszavásárlás bejelentésére is.
-
Németország nem használ többé atomenergiát országos energiahálózatában. A még üzemben lévő atomerőművek leállítása szombat este történt meg, három erőmű, az Isar-2, a Neckarwestheim-2 és az Emsland 2022-ben még a német energiaigények 6%-át fedezte. Európa legnagyobb gazdasága most azzal a példátlan kihívással néz szembe, hogy nukleáris energia és orosz gázszállítások nélkül, illetve egyre inkább megújuló energiákra támaszkodva kell biztosítania teljes energiaellátását. A kétkedők szerint ugyanakkor az atomenergia kiiktatása a fosszilis energiahordozók használatának újbóli fokozását fogja eredményezni.
Intézményi befektetők részvényhányadának változásai a DAX index komponenseinél (előző napi adatok alapján). Forrás: Bloomberg
A legnagyobb arányú változások a DAX komponenseinél és kapcsolódó szalagcímeik. Forrás: Bloomberg
DE30 grafikon
A DE30 határidős kontraktus jegyzései vegyesen mozog ma, a reggeli megugrás után az árfolyam a pénteki zárószintet teszteli. Forrás: xStation5
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.