Mik azok a központi bankok?

HALADÓ - Leckék 16

Ebből a leckéből megtudhatjuk:

  • Mik azok a jegybankok és hogy milyen rendszerben működhetnek
  • Melyek a legnagyobb központi bankok, amelyeket érdemes szemmel követni
  • Miként irányíthatják a pénzpiacokat a jegybankok
Igénybe vesz 15 percet

A központi bankok gyarkolatilag azok a nemzeti intézmények, amely pénzügyi és banki szolgáltatásokat nyújtanak az ország kormányzati és kereskedelmi bankrendszerének. Ezek a bankok bocsátják ki az adott ország valutáját; az Európai Központi Bank szerint "egy központi bank olyan állami intézmény, amely egy ország vagy országcsoport valutáját irányítja és ellenőrzi a pénzkínálatot - szó szerint a forgalomban lévő pénzösszeg egészét. Számos központi bank fő célja az árstabilitás. Néhány országban a központi bankokat a törvényi előírások szerint a teljes foglalkoztatottság elérésében is érdekeltsége kell legyen".

 

Érdemes emlékezni arra, hogy egy jegybank nem kereskedelmi bank. Egy magánszemély itt nem tud számlát nyitni, vagy hitelhez folyamodni és mint közintézményt, nem motiválja a nyereség.

 

Miért olyan fontosak a központi bankok?

 

Egy dologra mindig érdemes emlékezni, a nemzeti bankok nemcsak a piaci szereplők számára fontosak, hanem az egész gazdaság számára. Felelősek az árstabilitás megőrzéséért és támogatniuk kell a gazdaság fejlődését, valamint a munkaerőpiacot is.


 

Ami a pénzügyi piacokat illeti, a legfontosabb, hogy kereskedőként emlékezzenek, hogy a központi bankok irányítják a pénzkínálatot. Ez viszont azt jelenti, hogy egy központi bank monetáris politikája vagy fiskális politikájának végrehajtása nagy hatással lehet a forex piac irányára.

 

Valamely központi bank egyik fő eszköze a kamatlábak meghatározása - más néven a pénz értékét. Mivel a jegybanki kamatlábat megváltoztathatja az intézmény, ez befolyásolja a kamatpiacot, ami a devizapiacot is.

 

Nézzünk egy példát. Képzeljük el, hogy a Federal Reserve (amerikai jegybank), úgy látja, hogy a gazdaság jól teljesít, a munkanélküliségi ráta kielégítően alacsony, a gazdasági növekedés szilárd és az infláció emelkedik. Ilyen forgatókönyv mellett a Fed valószínűleg a kamatlábak emelését szorgalmazná, ami megakadályozza az árak emelkedését. A magasabb kamatozású hitelek egyre drágábbak lesznek, így a magánszemélyek és a vállalatok kevesebb érdeklődést mutatnak ezen irányba. Majd végül ez a növekedés lassulásához vezethet.


 

Hogyan befolyásolja ez USA devizáját? Míg a magasabb kamatok drágítják a kölcsönöket vagy a hiteleket, a betétek irányába nagyobb lehet az érdeklődés, hiszen a kereskedők nagyobb kamat mellett vásárolhatják a fizetőeszközt. Ez nagyobb dollár iránti kereslethez vezet, ami erősebbé, drágábbá teszi a devizát. Vessünk egy pillantást arra, hogy hogyan reagált az EURUSD 2016 decemberében a Fed monetáris politikai döntésére.

 

 

Fontos azonban emlékezni arra, hogy a kamatlábak nem az egyetlen eszköz, amelyet a központi bankok használhatnak. A központi banki szolgáltatások fejlődtek és számos rendkívüli intézkedést vezetettek be a 2008/9-es pénzügyi válság idején. Egy központi bank vásárolhat államkötvényeket vagy kölcsönözhet is magánintézményeknek a hitelek növekedésének ösztönzéséhez. Sőt, más bankoktól is vásárolhat, hogy megakadályozzák a csődbe jutást. A Fed ezeket a válság utáni lépéseket hajtotta végre és ezzel ösztönözte a Wall Street többéves bika piacát.

 

Amint azt láthatjuk, a központi bankok a legfontosabb piaci résztvevők, amelyek nagyban meghatározhatják a piac alakulását. Egyes intézmények azonban befolyásosabbak, mint más jegybankok. Lássuk, mely központi bankokra kell erősen figyelnünk.

 

Legnagyobb központi bankok:

 

Négy nagy nemzeti bank van, amelyek döntéshozatalai erős hatást kelthetnek a pénzpiacokon.

 

  1. Federal Reserve - A Federal Reserve az Amerikai Egyesült Államok központi bankja. A jegybanknál a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság felel a pénzpiacok szempontjából kulcsfontosságú nyílt piaci műveletekért. Az FOMC évente rendszeresen nyolc előre bejelentett ülést tart. Ezen üléseken a bizottság megvizsgálja a gazdasági és pénzügyi feltételeket, meghatározza a monetáris politika megfelelő irányát és értékeli az árstabilitást és a fenntartható gazdasági növekedésének hosszú távú céljait. Az jmonetáris tanács negyedévente kétszer ülésezik és az utolsó negyedéves találkozót egy sajtótájékoztató követi, melynek témája az FOMC által adott gazdasági előrejelzések. A Fed elnöki posztját jelenleg Janet Yellen tölti be, akinek beszédei hasonló hatást gyakorolhatnak a piacokra, mint a kamatemelések vagy a kamatvágások. Mindazonáltal sokszor érdemes meghallgatni a politikai döntéshozó bizottság többi tagját is, mivel a FOMC döntései a tanácstagok között létrejött konszenzuson alapulnak..
     

  2. European Central Bank - Az Európai Központi Bank (EKB) az Európai Monetáris Unió központi bankja. A 19 európai uniós tagország jegybankja hozta létre az eurót. Az EKB fő feladata az euróövezet árstabilitásának megőrzése, és ezáltal a közös valuta vásárlóerejének felügyelete. A Kormányzótanács az EKB legfontosabb döntéshozó szerve. 6 igazgatóból és a 19 euro ország nemzeti bankjainak elnökeiből áll. A Kormányzótanács van hogy hat héten keresztül folytat megbeszéléseket a monetáris politikáról és minden találkozót az elnök sajtótájékoztatója követ. A bankot jelenleg Mario Draghi irányítja, aki híres az eurókrízis véget vetéséről, azzal a kijelentéssel vált alapemberré, hogy "az EKB meg fog tenni mindent, ami az euró védelmében".
     

  3. Bank of Japan - Amint azt a neve is sugallja, a Bank of Japan (BoJ) Japán központi bankja. A BoJ fő feladata szintén az árstabilitás fenntartása, de fontos megjegyezni, hogy a kilencvenes évek óta a japán gazdaság szenved. A növekedési üteme a nullához közelít és az infláció továbbra is korlátozott, néha defláció alakul ki. Ezért hozta be a japán jegybank azokat olyan rendkívüli intézkedéseket, mint a negatív kamatláb. A Bank of Japan tagjai évente 8 alkalommal találkoznak, hogy döntsenek a monetáris politika irányáról. A központi bank elnöke Haruhiko Kuroda, aki minden monetáris politikai döntés után sajtótájékoztatón tart beszéldet.
     

  4. Bank of England - Bár neve sugallja, de a Bank of England (BoE) az egész Egyesült Királyság központi bankja, nem csak Angliáért felel. Fő célkitűzése szintén az árstabilitás fenntartása, de a Brexit szavazás után a BoE a gazdasági növekedés támogatására módosította álláspontját. Bár ez nem hivatalos szabály, de a Bank of England hangsúlyozta, hogy a Brexit idején megtámasztja a gazdaságot. A monetáris politikai döntéseket a Monetáris Politikai Bizottság végzi, amely évente nyolc alkalommal ülésezik. A BoE döntéseinek technikai szempontja hasonló a Fedhez - a kormányzó csak négy döntést követően vesz részt sajtókonferencián. Van azonban egy különbség melyre érdemes figyelni, a Bank of England legutóbbi üléséről rögtön jegyzőkönyvet publikált (egy olyan dokumentumot, amely leírja a megbeszélés helyét és további áttekintést ad a monetáris politikai irányról), a döntéssel együtt. A Federal Reserve három héttel az ülést követően teszi közzé ezt a dokumentumot. A BoE-t jelenleg Mark Carney irányítja, aki bejelentette, hogy lemond a Brexit folyamat befejezése után.

 


 

Hawks (héja) vs. doves (galamb):

 

Különböző emberek eltérő véleményt képviselnek, tehát nem meglepő, hogy a politikai döntéshozók eltérő nézeteket vallanak a gazdaságról és a monetáris politikáról. Központi bankárokat két csoportra lehet osztani: hawks (héják - szigorító szemlélet) vs doves (galambok - lazító szemlélet).

 

  • Hawks - A héják olyan politikai döntéshozók, akik az infláció alacsonyan tartására koncentrálnak. Az ilyen bankárok inkább a magasabb kamatlábakat és a szigorúbb monetáris politikát preferálják az infláció ellenőrzése érdekében. Ők kevésbé aggódnak a gazdaság általános állapotával kapcsolatban.

  • Doves - A galambok olyan politikai döntéshozók, amelyek a gazdasági növekedés fellendítése és a foglalkoztatás támogatása érdekében elviselhetik a magasabb inflációt. Az ilyen döntéshozók inkább az alacsonyabb kamatokat preferálják.

 

Mint látható, kétféleképpen lehet leírni egy központi bank monetáris politikai álláspontját. Ha azt látjuk, hogy egy központi bank sólyom hangulatban van, ez azt jelenti, hogy emelhet az alapkamaton,bullish képet vél a gazdaságról. Például egy szigorú Fed kamatemelést jelezne, ami erősebb dollárhoz vezetne. Másrészről, a lazább központi bank általában kedvezőtlen hatást gyakorol a saját devizára, mivel nem lesz fogja politikájának szigorítását sürgetni.

 

A legerősebb piaci szereplők:

 

Ahogy az látható, a központi bankokat a legerősebb piaci szereplőként tartják számon. Döntéseik vagy akár az egyik politikai döntéshozó egyetlen kijelentése, jelentős hatással lehetnek nemcsak a devizákra, hanem a részvényekre és a kötvénypiacokra is. Ezért kell egy körültekintő kereskedőnek szorosan figyelemmel kísérnie mindazokat, amelyek kapcsolódnak a monetáris politikai döntésekhez és a jegybanki döntésekhez.


 

Ez a cikk kizárólag általános tájékoztatásra és oktatási célokat szolgál. Bármely vélemény, elemzés, ár vagy egyéb tartalom nem minősül befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. Bármely kutatás nem a befektetési tanácsadás függetlenségének megfelelően szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el, és mint ilyen, marketingkommunikációnak tekinthető. Az XTB semmiféle felelősséget nem vállal a veszteségért vagy kárért, beleértve a nyereség elvesztését is, amely közvetlenül vagy közvetve felmerülhet az ilyen információk felhasználásával vagy használatával.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a történelmi adatokon vagy teljesítményen alapuló információk és kutatások nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket.


 

 

Próbálja ki tudását az xStation platformon keresztül

DEMÓ KIPRÓBÁLÁSA

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 77%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 77%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Veszteségei meghaladhatják a befektetett tőke összegét!

×