Figyelemre méltó hármas

8:31 2019. szeptember 9.

Ez a hét elsősorban az EKB-ról szól. A Bank (döntés csütörtökön, 12:45 órakor, a BST) az első ebben a hónapban, amely a várt enyhítést hozhat a lassú növekedés és az alacsony infláció hatására. De megfelel-e a piaci elvárásainak?

DE30

A DE30 kéthetes bestia periódusa körülbelül 700 pontot hozott, annak ellenére, hogy Európáról vegyes adatok érkeztek, ahogy globális kockázati szentiment feljebb nyomta a részvényeket (Kína és az USA közötti találkozó javaslata, higgadó Hong Kong, erősebb amerikai adatok). Most a kérdés, hogy ez meddig tarthat ki? A grafikonon kissé idézi a múltat, mintha megfigyelhető volna egy apró fej-váll alakzat. Hasonló 2018-ban nagy sell off-hoz vezetett. Az EKB enyhítésének vegyes hatása lehet: a DE30 bikák szeretnék látni az új QE-programot, de nem feltétlenül alacsonyabb betéti kamatlábakat, amelyek foltot ejthetnek a bankszektoron.

EURUSD

Az EURUSD múlt héten 1,10 alá süllyedt, de Európában (Egyesült Királyság, Olaszország) a politikai kockázat kissé elhalványult. Az EKB képes tovább is fenntartani eurót? Igen, valószínűleg könnyebb dolga lesz a monetáris feltételek mellett, de lehetséges, hogy Draghi elnök csak a betéti kamatcsökkentés mellett dönt, és a QE2 döntését Lagarde hagyja.

GBPJPY

Az elmúlt héten az angol font elég szépen drámázott, és a GBPJPY ezt gyönyörűen tükrözte. A legalacsonyabb szintek után, amit 2016-ban mértünk utoljára, a pár rakétasebességgel lőtt az egekbe a parlamenti sikernek köszönhetően, melyben visszanyerték a Brexit irányítását egy részét. A pár kettős aljat rajzolt, és készen állhat arra, hogy kihasználja a lehetőséget felfelé. Ennek érdekében az általános választások megkezdése előtt az 50. cikkely meghosszabbítását kérő parlamenti tervet végig kell vinni. A GBPJPY ellenállási zónával szembesült a 136.00 körül.

 

Ezen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Ogrodowa 58, 00-876 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.

share
back

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 77%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 77%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Veszteségei meghaladhatják a befektetett tőke összegét!

×