- Az amerikai indexek magasabban fejezték be a tegnapi kereskedést azon várakozások közepette, hogy a Fed este kevésbé agresszívan fogja szigorítani a politikáját. Az S&P 500 1,30%-kal, a Dow Jones 0,98%-kal, a Nasdaq pedig 1,58%-kal emelkedett. A Russell jobban teljesített, és 1,88%-kal magasabban tudott zárni.
-
Az ázsiai-csendes-óceáni térség indexei ma emelkedtek - a Nikkei 1,94%-kal, az S&P/ASX 200 0,87%-kal, míg a Kospi és a Nifty 50 1,12%-kal, illetve 0,20%-kal emelkedett.
-
A kínai indexek 0,2-0,45%-al magasabban kereskedtek.
-
Nagel, az EKB vezetője szerint a döntéshozóknak még makacsabbnak kell lenniük az infláció elleni küzdelemben. Véleménye szerint az euróövezet bankrendszere ellenálló, nem kell szembenéznie a 2008-as év megismétlődésével.
-
A First Republic Bank potenciálisan állami támogatást kaphat a Bloomberg szerint.
-
Az API jelentése 3,262 millió hordós emelkedést jelzett az amerikai olajkészletekben (várh. -1,448 mb).
-
Az RBC elemzői úgy vélik, hogy az OPEC beavatkozna, ha az olajárak jelentősen csökkennének.
-
Novak orosz miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az ország nyersolaj-kitermelésének jelenlegi korlátozott szintje 2023 júniusáig marad érvényben.
-
A Commerzbank 80 dollárra (95 dollárról 80 dollárra) csökkentette a Brent nyersolajra vonatkozó 2023-as évközi előrejelzését.
-
A kriptovaluták ma enyhén emelkednek - a Bitcoin 0,5%-ot, az Ethereum 0,4%-ot emelkedett.
-
Az energiahordozók árfolyama csökkent - az olaj 1,0%-kal, míg az amerikai földgáz ára több mint 2,6%-kal esett.
-
A nemesfémek alig változtak - az ezüst 0,16%-kal emelkedett, az arany 0,8%-kal kereskedik feljebb.
-
Az AUD és az NZD a legjobban teljesítő főbb devizák, míg az USD és a CHF vannak a legjobban lemaradva.

A Nikkei (JAP225) volt ma az egyik legjobban teljesítő ázsiai index. Az index visszatért a 27200 pontnál lévő kritikus ellenálláshoz, amelyet a korábbi árreakciók és a 2020 márciusában indított felfelé irányuló hullám 23,6%-os Fibonacci-retracementje jelöl. Forrás: xStation5
Ezen tartalmat az XTB S.A. készítette, amelynek székhelye Varsóban található a következő címen, Prosta 67, 00-838 Varsó, Lengyelország (KRS szám: 0000217580), és a lengyel pénzügyi hatóság (KNF) felügyeli (sz. DDM-M-4021-57-1/2005). Ezen tartalom a 2014/65/EU irányelvének, ami az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i határozata a pénzügyi eszközök piacairól , 24. cikkének (3) bekezdése , valamint a 2002/92 / EK irányelv és a 2011/61 / EU irányelv (MiFID II) szerint marketingkommunikációnak minősül, továbbá nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A marketingkommunikáció nem befektetési ajánlás vagy információ, amely befektetési stratégiát javasol a következő rendeleteknek megfelelően, Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014 / EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (a piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6 / EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124 / EK bizottsági irányelvek hatályon kívül helyezéséről / EK, 2003/125 / EK és 2004/72 / EK, valamint az (EU) 2016/958 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (2016. március 9.) az 596/2014 / EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a szabályozási technikai szabályozás tekintetében történő kiegészítéséről a befektetési ajánlások vagy a befektetési stratégiát javasló vagy javasló egyéb információk objektív bemutatására, valamint az egyes érdekek vagy összeférhetetlenség utáni jelek nyilvánosságra hozatalának technikai szabályaira vonatkozó szabványok vagy egyéb tanácsadás, ideértve a befektetési tanácsadást is, az A pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény (azaz a 2019. évi Lap, módosított 875 tétel). Ezen marketingkommunikáció a legnagyobb gondossággal, tárgyilagossággal készült, bemutatja azokat a tényeket, amelyek a szerző számára a készítés időpontjában ismertek voltak , valamint mindenféle értékelési elemtől mentes. A marketingkommunikáció az Ügyfél igényeinek, az egyéni pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készül, és semmilyen módon nem terjeszt elő befektetési stratégiát. A marketingkommunikáció nem minősül semmilyen pénzügyi eszköz eladási, felajánlási, feliratkozási, vásárlási felhívásának, hirdetésének vagy promóciójának. Az XTB S.A. nem vállal felelősséget az Ügyfél ezen marketingkommunikációban foglalt információk alapján tett cselekedeteiért vagy mulasztásaiért, különösen a pénzügyi eszközök megszerzéséért vagy elidegenítéséért. Abban az esetben, ha a marketingkommunikáció bármilyen információt tartalmaz az abban megjelölt pénzügyi eszközökkel kapcsolatos eredményekről, azok nem jelentenek garanciát vagy előrejelzést a jövőbeli eredményekkel kapcsolatban.