A kínai ritkaföldfémek tönkre fogják tenni a védelmi ipart?

Az elmúlt években a befektetők és a média figyelmét elsősorban a digitális technológiákhoz és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok látványos felemelkedése kötötte le. Az „AI” és a tágabb értelemben vett technológiai szektor körül szinte spekulatív buborékos hangulat alakult ki, függetlenül attól, hogy ez a fenyegetés valójában mennyire reális. Eközben szinte észrevétlenül, eufória árnyékában egy másik iparág is teljes gőzzel haladt előre: a védelmi ipar, különösen Európában.

A védelmi vállalatok részvényárfolyamának emelkedése az elmúlt években ugyanolyan lenyűgöző volt, és néha még a nagy technológiai óriások értékelését is meghaladta, mégis kívül maradnak a lakossági befektetők és a közvélemény figyelmének középpontján.

Európa erődje

Az elmúlt év a globális tőzsdepiacok számára erős év volt, de a védelmi szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Yahoo Finance adatai szerint az űrhajózási és védelmi ipar az S&P 500 indexet csaknem felével meghaladó hozamot ért el. Ez a tendencia még inkább nyilvánvaló Európában, amely a hatalmas újrafegyverkezési programok fő haszonélvezőjévé vált. A Stoxx Europe Targeted Defence index az év során több mint 160 százalékkal emelkedett, és a legnagyobb vállalatok, különösen a német cégek, valóban látványos eredményeket értek el. A Rheinmetall és a Hensoldt egyaránt 300 százalékot meghaladó nyereséget könyvelhetett el, és értékelési mutatóik ma már gyakran összehasonlíthatók a technológiai cégekével, néha még meg is haladják azokat.

Úgy tűnik, hogy Európa befejezte pacifista korszakát, és módszeresen áttér a hatalmas ipari bázisának katonai termelésre.

Egy cinikus azt mondhatná, hogy míg Kína és az Egyesült Államok több száz milliárd dollárt fektet olyan algoritmusokba, amelyek munkanélküliséget okoznak és szerzői jogokat lopnak, az európai gyárak vonatokra rakodott lőszert és tankokat gyártanak.

Az ilyen dinamikus értékelésnövekedés forrása természetesen az egész Európában folyamatosan növekvő védelmi kiadások. Fontos, hogy az újrafegyverkezést itt nem csupán rövid távú gazdasági ösztönzőnek tekintik, hanem a biztonság, a fegyveres erők modernizálása és az ipari önellátás kiépítésének hosszú távú stratégiájának részeként.

Oroszország egyre agresszívebb viselkedésével szembesülve az EU tagállamai elsöprő katonai erőn alapuló elrettentési stratégiát fogadtak el. E változás egyik legszembetűnőbb mutatója a NATO európai tagállamainak védelmi kiadásainak ugrásszerű emelkedése, amelyek évtizedek óta nem látott ütemben növekednek, és egyre inkább meghatározzák a kontinens biztonsági prioritásait.

Sok éven át a blokk még a GDP 2 százalékát kitevő védelmi kiadási cél elérésével is küzdött. Az utóbbi időben azonban az európai NATO-tagállamok nemcsak teljesítették ezt a referenciaértéket, hanem egy új, ambiciózus célt is bejelentettek: a GDP 5 százalékát szánják védelemre. Ez gyakorlatilag a katonai költségvetés több mint kétszeresét jelenti.

Ugyanilyen fontos, ha nem még fontosabb, hogy az szövetség európai része is növelte az új felszerelésekre és képességekre fordított források arányát, a teljes védelmi kiadások körülbelül egynegyedéről körülbelül egyharmadára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fegyverbeszerzések tényleges növekedése még nagyobb, mint amit a teljes védelmi kiadások növekedése sugall.

Felmerül a kérdés: van-e bármi, ami megállíthatná, vagy legalábbis lassíthatná az európai védelmi ipar óriásának ébredését? A piaci értékelések szerint nem, de egy közelebbi vizsgálat több fontos kockázati tényezőt is feltár.

Ezek közé tartoznak elsősorban az államháztartással, a demográfiai tendenciákkal és a környezetpolitikával kapcsolatos aggodalmak, amelyek mind jelentősen gátolják az ipari terjeszkedést. De ezeken a nyilvánvaló fenyegetéseken túl van még egy, sokkal nagyobb kockázat. Ez a kockázat Kína.

Távol-Kelet, közeli problémák

Az európai és nyugati védelmi iparágak tervezési filozófiáját régóta az úgynevezett „aranybevonatú megoldások” megközelítése jellemzi.

Ez a kifejezés arra utal, hogy a nyugati országok fegyveres erői mindig is magas árat fizettek a globális keleti és déli ellenfeleik feletti technológiai fölényért. A Nyugat már régóta hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy ez az előny jelentős pénzügyi beruházásokat igényel. A védelmi ipar, hasonlóan a high-tech szektorhoz, a folyamatos innovációs verseny elvén működik, ahol a magas kiadások az elsőbbség fenntartásának és a katonák életének megmentésének ára.

A technológiai dominancia fenntartásához azonban már nem elegendő a növekvő védelmi költségvetés és a képzett személyzethez való hozzáférés. A modern fegyverrendszerek alapja a ritkaföldfémek, amelyek egyedülálló tulajdonságai lehetővé teszik fejlett érzékelők, elektronika, motorok és irányító rendszerek építését. Ezek nélkül az európai védelmi tervek nemcsak versenyképességüket veszítenék el, hanem a gyakorlatban évtizedekkel visszalépnének. Ezeket a kulcsfontosságú alkatrészeket nélkülöző tankok, repülőgépek és rakétarendszerek inkább a hidegháborús korszak felszereléseire hasonlítanának, mint a 21. század valóságához igazodó fegyverekre.

Kína szándékosan korlátozni kezdte a ritkaföldfémekhez való hozzáférést. Az exportkorlátozások és az egyre bonyolultabb adminisztratív eljárások azt jelentik, hogy a nyugati országok nemcsak magasabb költségekkel szembesülnek, hanem a beszállítói lánc megszakadásának valós kockázatával is. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy Peking tudatosan használja domináns pozícióját ebben az ágazatban politikai és gazdasági nyomásgyakorlás eszközeként.

A legfontosabb kérdés az, hogy valójában mennyire súlyos Európa függése a kínai importtól.

A rendelkezésre álló adatok alapján a helyzet meglehetősen komolynak tűnik. A fegyvergyártásban részt vevő legfontosabb európai országok többsége ritkaföldfém-ellátásának több mint felét Kínából szerzi be. A helyzet különösen kritikus Olaszországban és Németországban.

Az Európai Unió igyekszik csökkenteni függőségét Kínától és a harmadik országokból származó ritkaföldfém-importtól. Ezeknek az erőfeszítéseknek a hatékonysága azonban továbbra is korlátozott. A problémát még bonyolultabbá teszi, hogy az EU ritkaföldfém-szükségletének mintegy 28 százalékát továbbra is Oroszországból szerzi be, amely ország közvetlenül felelős a jelenlegi fegyverkezési versenyért.

• Ilyen kritikus függőségek és a szektor rendkívül magas piaci értékelései miatt számos fontos kérdés merül fel.
• Kik vannak leginkább kitéve az ellátási láncok esetleges zavarainak?
• Kik kerülhetnek ki viszonylag sértetlenül egy esetleges válságból?
• Milyen alternatívái vannak valójában Európának Kínával és Oroszországgal szemben?
• És kik profitálhatnak abból, ha a kontinens önellátóvá válik a ritkaföldfémek beszerzésében?

A fémek ragyogása, a függőség árnyéka

Minden modern motor, radar, irányított rakéta vagy kommunikációs rendszer tartalmaz ritkaföldfémeket. Ez azt jelenti, hogy ezek hiánya a legfejlettebb védelmi projekteket érintené a leginkább. Azonban a különböző vállalatok eltérő mértékben vannak kitéve ezeknek az anyagoknak. Egyesek számára az ellátási zavarok csak késedelmet és versenyképesség csökkenést okoznának, míg mások számára a termelési kapacitás szinte teljes elvesztését eredményezhetnék. Tehát melyik európai védelmi óriásnak van a legtöbb vesztenivalója?

Rheinmetall (RHM.DE) - A Rheinmetall az európai védelmi ipar vitathatatlanul legnagyobb szereplője. A vállalat jelentősen függ a ritkaföldfémektől. Éves jelentésében kifejezetten kijelenti, hogy a Kínával szembeni kereskedelmi korlátozások a szállítási láncok átszervezését és magasabb költségeket eredményeznének, ami megerősíti rendszerbeli sebezhetőségét. A legnagyobb kockázatnak kitett szegmensek a radar- és érzékelőrendszerekért felelős részlegek, amelyek olyan elemeket használnak, mint a diszprózium, a terbium és az ittrium.

A vállalat büszkesége azonban hiány esetén terhet is jelenthet: ez a szárazföldi rendszerek divíziója. A tornyok, hajtások és szervomechanizmusok gyártása nagymértékben függ a neodímium- és szamárium-kobalt mágnesektől. A lőszer szegmens viszont, amely 2022 óta jelentős jelentőségre tett szert, viszonylag alacsony függőséget mutat a ritkaföldfémektől.

A hiányok lehetséges következményei a következők:

• Késedelmek a rekord nagyságú rendelésállomány teljesítésében
• A bevételek negyedéves eltolódása, ami csökkenti a jelentések átláthatóságát
• A megnövekedett költségek miatti árrésnyomás
• A helyettesítő anyagok újratervezésével és minősítésével kapcsolatos többletköltségek
• A készletfelhalmozás miatti növekvő beruházási kiadások és forgótőke-igény

Egy mérsékelt ellátási feszültségekkel járó alapforgatókönyv esetén a hatása az értékelésre korlátozott. Ha azonban a zavarok 12–24 hónapig vagy annál tovább fennállnak, a vállalat értékelése a margócsökkenés következtében 6–12 százalékkal csökkenhet. Egy súlyos korlátozási forgatókönyv esetén a piaci kapitalizáció 12–20 százalékkal csökkenhet a csökkenő jövedelmezőség, a szállítási késések és a magasabb tőkekövetelmények miatt.

Méretéből és piaci szerepéből adódóan a Rheinmetall részvényeinek jelentős visszaesése negatív hangulatot válthat ki az egész európai védelmi szektorban.

Pozitívumként említhető, hogy a Rheinmetall tevékenységi köre diverzifikált. A vállalat kijelenti, hogy aktívan törekszik a beszállítók diverzifikálására, és vészhelyzeti tervekkel rendelkezik a piaci zavarok esetére. Stratégiai fontosságára való tekintettel a Rheinmetall valószínűleg mind formális, mind informális támogatást kapna a német kormánytól súlyos nehézségek esetén.

HENSOLDT (HAG.DE) – A Hensoldt, a német védelmi ipar számára fejlett optoelektronikai rendszereket gyártó vállalat, az egyik legjobb példa a ritkaföldfémektől erősen függő vállalatokra. Míg hivatalos közleményeiben a beszerzés diverzifikációjának fontosságát hangsúlyozza, az importadatok más képet mutatnak.

A vállalatnak nemcsak neodímium- és szamárium-kobalt mágnesekre van szüksége a hajtásokhoz, hanem lantán és ittrium folyamatos ellátására is az optikai és lézertermékek gyártásához. Ezért a Hensoldt rendkívül érzékeny az ellátási láncok bármilyen zavarára. A helyzetet tovább rontja, hogy kevés reális technológiai alternatíva vagy anyagpótló áll rendelkezésre.

A Rheinmetallhez hasonlóan a Hensoldt részvényárfolyama is drámaian emelkedett, és jelenlegi P/E aránya 150 körül mozog, ami még a növekedési részvények standardjai szerint is nagyon magas szint. Ennek eredményeként a ritkaföldfémek ellátási láncában bekövetkező bármilyen komoly válság 15-25 százalékos értékeléscsökkenéshez vezethet, ami jelentős kockázatot jelent a befektetők számára.

LEONARDO (LDO.IT) – Az olasz Leonardo vállalat az európai repülőgépipar és védelmi szektor egyik alappillére, és szintén jelentősen függ a ritkaföldfémek importjától. A mágnesek kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalat hajtás- és vezérlőrendszereiben, de a Leonardo nehezebb ritkaföldfémeket is használ, amelyek elengedhetetlenek az optoelektronika, infravörös sugárzók, lézerek és magas hőmérsékletnek ellenálló szerkezeti alkatrészek házon belüli gyártásához.

Német társaival összehasonlítva azonban a Leonardo következetesebb megközelítést alkalmazott az ellátási lánc diverzifikálása terén, ami jelentősen csökkenti kockázati kitettségét. Bár a hiányok továbbra is hatással lehetnek az értékelésére, a becsült csökkenés 5-10 százalékra tehető, ami sokkal kevésbé súlyos, mint a német társaik esetében.

ROLLS-ROYCE (RR.UK) – A brit vállalat védelmi szektorban való jelenléte elsősorban az ultramodern sugárhajtóművek gyártásához kapcsolódik, amelyek számos európai és szövetséges repülőgépipari program gerincét képezik. Ezért a Rolls-Royce különösen érzékeny a ritkaföldfémek hiányára.

Motorjainak egyik kulcsfontosságú alkatrésze az ittriummal stabilizált cirkónium-dioxid, amelyet a motorokat extrém üzemi körülmények között védő hővédő bevonatokban használnak. Jelentős hiány esetén a Rolls-Royce nemcsak gyártási kapacitását, hanem a meglévő motorok szervizelési képességét is elveszítené.

A befektetők számára ez jelentős lefelé irányuló kockázatot jelent. Súlyos esetben a vállalat piaci értékének 20-30 százalékát veszítheti el.

BAE SYSTEMS (BA.UK) – A világ egyik legnagyobb védelmi beszállítójaként a BAE Systems a védelmi piac szinte minden szegmensében jelen van, különösen erős pozícióval rendelkezik a haditengerészeti és repülőgépipari területeken. A vállalat mérete miatt gyakorlatilag minden ritkaföldfém-kategóriából nagy mennyiséget fogyaszt – az optikai rendszerekben és működtető mechanizmusokban használt könnyebb elemektől a fejlett érzékelőkben és irányító rendszerekben szükséges nehezebb elemekig.

Széles portfóliójának, globális diverzifikációjának és robusztus ellátási tervezési eljárásainak köszönhetően azonban a BAE Systems az ágazat egyik legellenállóbb szereplője. Ellátási zavarok esetén a részvényárfolyam potenciális csökkenése valószínűleg 5-10 százalékra korlátozódna, ami jelentősen kevesebb, mint a legtöbb versenytárs esetében.

Energia ásványok nélkül

Nem minden védelmi vállalatnak kell szembenéznie a ritkaföldfémekhez való korlátozott hozzáféréssel. Néhányuk olyan szegmensben működik, amelyben sokkal kevesebb kritikus elemre van szükség, és értékelésük továbbra is ésszerűbb, mint a high-tech védelmi óriásoké. Ráadásul a geopolitikai feszültségek és a növekvő védelmi költségvetések továbbra is új lehetőségeket nyújtanak számukra.

Az ukrajnai háború fájdalmasan rávilágított arra, hogy a Nyugat régóta elhanyagolja a katonák személyes védelmi rendszereinek fejlesztését. A modernizáció ezen a területen elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az európai hadseregek felkészüljenek a jövőbeli konfliktusok valóságaival. Ez pedig a kiváló minőségű védőfelszerelések iránti kereslet növekedését jelenti. Az ebben a szegmensben működő vállalatok most profitálnak ebből, mivel olyan technológiákat kínálnak, amelyek közvetlenül javítják a harctéren a túlélni képességet.

Avon Protection – brit gázálarcok és személyi védelmi rendszerek gyártója. A vállalat a kémiai és biológiai fenyegetésekkel kapcsolatos katonai megrendelések növekedéséből profitál, üzleti modellje pedig nagyrészt immunis az árucikkek áringadozásaira.

Lubawa – lengyel gyártója védőruházatnak, golyóálló mellényeknek, sátraknak és egyenruha-alkatrészeknek, amely nemrégiben kiterjesztette tevékenységét a drónellenes rendszerekre is. Termékei nem igényelnek ritkaföldfémeket, és a közép- és kelet-európai védelmi költségvetések növekedése miatt a vállalat a jelenlegi katonai fellendülés egyik regionális haszonélvezője.

Chemring Group – lőszer, ellenintézkedési rendszerek és rakétavédelmi technológiák gyártására specializálódott. Bár modern alkatrészeket használ, ritkaföldfémek iránti igénye korlátozott. A kormányokkal kötött stabil, hosszú távú szerződések miatt a Chemring viszonylag biztonságos szereplő a volatilis időkben.

Colt-CZ Group – cseh-amerikai lőfegyvergyártó, amely kis kaliberű fegyverek gyártásáról ismert. Az általa működtetett szegmens gyakorlatilag nem igényel ritkaföldfémeket, míg a kézifegyverek iránti kereslet Európában és azon túl is továbbra is erős. A vállalat a védelmi kiadások növekedéséből profitál, anélkül, hogy további nyersanyag-kockázatokkal kellene szembenéznie.

QinetiQ – egy brit technológiai vállalat, amely tesztelési, szimulációs és pilóta nélküli rendszerekkel kapcsolatos megoldásokat kínál. Noha egyes projektjei ritkaföldfémeket is igényelhetnek, az általános kitettsége viszonylag csekély. Üzleti modellje elsősorban a know-how-ra és a szolgáltatási szerződésekre támaszkodik, nem pedig a nyersanyag-felhasználásra.

Régi kontinens, új megoldások

Miért nem vált át Európa egyszerűen más forrásokra a ritkaföldfém-ellátás terén? Papíron ez egyszerűnek és logikusnak tűnhet, de a piaci valóság gyorsan bebizonyítja, hogy nem így van. Kína ellenőrzi a globális ritkaföldfém-termelés és -feldolgozás nagy részét, és minden szakaszt ural, a kitermeléstől a finomításig.

Kína ezt a dominanciát egy egyedülálló előny kihasználásával építette ki: a világ ismert készleteinek csaknem felét ellenőrzi. Peking előre nézett, kockázatot vállalt és következetes, hosszú távú stratégiát követett, amelyhez a szabadpiaci gazdaságok egyszerűen nem tudtak felzárkózni. A politikai döntésekkel alátámasztott rendszerszintű tervezés néhány évtized alatt döntő előnyt biztosított Kínának. Egy másik kritikus tényező a szigorú környezetvédelmi szabályozás hiánya és a közvélemény minimális figyelembevétele volt. Míg Európában vagy az Egyesült Államokban hasonló beruházások tiltakozási hullámokat váltanának ki, Kínában egész régiókat pusztítottak el mérgező bányászatok anélkül, hogy ez jelentős politikai következményekkel járt volna.

Nem demokratikus államként Kína nem tartozik a legátláthatóbb piaci szereplők közé. Sok adat nem kerül nyilvánosságra, és még azok is, amelyek nyilvánosságra kerülnek, gyakran kétesek. Ennek ellenére az elemzők képesek voltak becsülni az ország ipari kapacitását és összehasonlítani azt a globális kereslettel. Az eredmények nem hagynak kétséget: a világ továbbra is erősen függ a kínai ellátástól, és ez a strukturális aszimmetria alátámasztja Peking jelenlegi befolyását.

Mégsem minden veszett. Vannak alternatívák, amelyek fokozatosan csökkenthetik Kína dominanciáját. Bár Peking ellenőrzi a globális értéklánc nagy részét, jelentős készletek találhatók Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Afrika egyes részein is. Ezek a régiók politikai kezdeményezések és magánbefektetések támogatásával fokozzák erőfeszítéseiket saját bányászati és finomítási kapacitásaik bővítése érdekében. A folyamat költséges és időigényes, de azt mutatja, hogy a világ nem teljesen Kína kényére-kedvére van.

A probléma azonban az, hogy ezeknek a potenciális alternatív beszállítóknak sokasága a globális déli régiók politikailag instabil területein található. Sokan nyíltan szimpatizálnak Oroszország és Kína autoriter rezsimjeivel, ami kétségeket ébreszt stratégiai partnerként való megbízhatóságukkal kapcsolatban. Az Egyesült Államok pedig az elmúlt években bebizonyította, hogy nem mindig megbízható szövetséges, ha hosszú távú kereskedelmi kötelezettségvállalásokról van szó.

A kihívást tovább nehezítik a növekvő geopolitikai feszültségek és az államilag támogatott terrorizmus, amelyek egyre inkább veszélyeztetik a globális szállítási útvonalakat. Ezekkel a realitásokkal szembesülve Európának nincs más választása, mint egy stratégiára koncentrálni: a függetlenség maximalizálására.

A nyugati világnak a COVID-19-járványra volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a szabad kereskedelem és a nyitott határok nem garantáltak örökre. Donald Trumpra volt szükség ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy a szövetségek sokkal kevésbé stabilak lehetnek, mint amilyennek látszanak. És Oroszországra volt szükség ahhoz, hogy Európa eszébe jusson, hogy a kontinensen a béke sem természetes, sem állandó.

Most, hogy visszatért a tervezőasztalhoz, Európa megpróbálhatja áttervezni egyes rendszereket, hogy a ritkaföldfémek helyett egyszerűbb és hozzáférhetőbb alternatívákat használjon. A mágnes szegmens kínálja a legnagyobb rugalmasságot, mivel néha részleges helyettesítés lehetséges jelentős teljesítményvesztés nélkül. Sajnos az emitterek, radarok, érzékelők vagy optikai rendszerek esetében a minőségbeli kompromisszumok általában elfogadhatatlanok vagy egyenesen lehetetlenek.

Egy másik remény a gyártási folyamatok egyre jobb megértésében rejlik, amely lehetővé teszi az anyagfelhasználás jelentős optimalizálását. Azonban semmilyen mértékű optimalizálás nem oldhatja meg az alapvető kihívást: a nyersanyagok hiányát.

A kritikus nyersanyagokról szóló törvény (CRMA) egy páneurópai kezdeményezés, amelynek célja ennek a strukturális sebezhetőségnek a kezelése. A törvény kimondja, hogy az Európai Uniónak nemcsak diverzifikálnia kell ellátási forrásait, hanem befektetnie kell saját bányászati, finomítási és újrahasznosítási kapacitásainak fejlesztésébe is.

A CRMA ambiciózus célokat tűz ki 2030-ra:

• A stratégiai nyersanyagok legalább 10 százaléka az EU-n belül történő kitermelésből kell származnia.
• Több mint 40 százalékát kell belföldön feldolgozni.
• Legalább 15 százalékának kell visszakerülnie a forgalomba újrahasznosítás révén.
• Ugyanakkor a törvény korlátozza az egyetlen külső partnertől való függőséget az import 65 százalékára bármely adott kategóriában.

Ez nem csupán egy technikai ütemterv, hanem egy gazdasági és politikai nyilatkozat is, amelyben Európa kijelenti, hogy csökkenteni kívánja sebezhetőségét az erőforrásokkal való zsarolás tekintetében, még akkor is, ha ez magasabb költségeket és saját környezetvédelmi normáinak felülvizsgálatát jelenti.

Számos európai vállalat tűnik fel a CRMA potenciális közvetlen kedvezményezettjeként. A kezdeményezés ösztönzi a helyi ellátási láncok fejlesztését, lehetőségeket teremtve mind a bányászati és feldolgozó vállalatok, mind az újrahasznosítási szakemberek számára. A gyakorlatban ez az eddig a piac szélén maradó eszközök értékének többszörös növekedését eredményezheti.

Solvay – A belga-francia vegyipari csoport, amely hosszú történelemmel rendelkezik az anyag- és energiaiparban. 2025 áprilisában a Solvay elindította a mágnesgyártásban használt Nd/Pr anyagok feldolgozására szolgáló gyártósort. A vállalat célja, hogy néhány éven belül fedezze Európa feldolgozott ritkaföldfém-igényének 20–30 százalékát, és ezzel az EU önellátásának sarokkövévé váljon.

REEtec — Ritkaföldfémek szeparációjára szakosodott norvég startup. Kereskedelmi tevékenységét 2025-ben kezdi meg Herøya üzemében, kezdeti kapacitása 720 tonna NdPr évente. Hosszú távú felvásárlási megállapodások biztosítják a stabilitást és a növekedés szilárd alapját.

Grupa Azoty — Lengyelország legnagyobb vegyipari vállalata és Európa egyik legnagyobbja a területén. A kanadai Mkango vállalattal együttműködve ritkaföldfém-elválasztási projektet fejleszt Puławyban, amelynek célja, hogy 2030-ra évi 2000 tonna NdPr és 50 tonna Dy/Tb termelést érjen el. A projekt a CRMA szerint „stratégiai” minősítésű.

Carester — A ritkaföldfémek újrahasznosítására és újrafelhasználására szakosodott francia vállalat. Lacq-i központja, amelyet 216 millió eurós köz-magán partnerség támogat, a szeparációt, az oxidációt és a metallizációt fogja végezni, és a működés 2027-ben indul.

Neo Performance Materials – Kanadai-észt csoport, amely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a ritkaföldfémek előállításában és feldolgozásában. Tulajdonosa a Silmet üzemnek, és 2025-ben Narvában nyílik meg a szinterezett mágnesgyára, amely kezdetben évi 2000 tonnát fog termelni, de ez 5000 tonnára bővíthető.

HyProMag – A Mkango leányvállalata, amely a Birminghami Egyetem kutatásából származik. HPMS technológiát fejleszt az elektronikus hulladékokból történő mágnesvisszanyeréshez, célja, hogy 2030-ra az EU-ban évi 500 tonna újrahasznosított mágnest állítson elő.

LKAB – A svéd bányászati óriás és vasérc-beszállító, amely régóta a nemzetgazdaság egyik pillére. Luleåban kísérleti platformot épít a vasérc-feldolgozásból származó foszfor és ritkaföldfémek visszanyerésére, amelynek teljes körű üzemeltetése 2029–2030-ra várható.

Rare Earths Norway – Norvégiai kutatócég, amely a Fen régióban ritkaföldfém-lelőhelyeket fejleszt, és engedélyek megszerzése és infrastruktúra kiépítése után 2031-re évi 2000 tonna Nd/Pr termelését tűzte ki célul.

Ezeket az európai kezdeményezéseket továbbra is a magas villamosenergia-árak jelentik a legnagyobb veszélyt. A szeparációs és finomítási folyamatok rendkívül energiaigényesek, Európa energiaárai pedig a világ legmagasabbjai közé tartoznak, ami eleve csökkenti ezeknek a tevékenységeknek a jövedelmezőségét.

A második nagy akadályt a szabályozási eljárások és a szigorú környezetvédelmi előírások jelentik. Számos potenciális lelőhely a Natura 2000 védett területeken található, különösen Skandináviában, ahol a legnagyobb tartalékok találhatók. A kibocsátási és környezetvédelmi korlátozások miatt számos kitermelési módszer lehetetlen, és az engedélyezettek általában nem jövedelmezőek. A bürokratikus engedélyezési késedelmek könnyen megakadályozhatják vagy blokkolhatják a kulcsfontosságú projekteket.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezetvédő csoportok elkerülhetetlen tiltakozásait és szabotázsait, amelyek közül néhány az orosz és kínai érdekeket képviseli Európában.

A ritkaföldfémek újrahasznosítása is hatalmas kihívásokat jelent. Technológiailag bonyolult és drága, bár az európai kutatók haladást érnek el ezeknek a folyamatoknak a kiterjesztésében.

A szállítás és a tárolás is továbbra is nehézségeket jelent, mivel egyes anyagok és ércek mérgezőek, gyúlékonyak, vagy akár radioaktívak is lehetnek. A jó hír az, hogy a finomított ritkaföldfém-termékek nagyon magas értéksűrűséggel rendelkeznek: egy kilogramm ára tízektől több ezer euróig terjedhet, ami a nehézségek ellenére is életképessé teszi a logisztikát.

Még a legpesszimistább forgatókönyvekben is nagyon valószínűtlen az európai védelmi termelés teljes összeomlása. A kockázatok inkább a tőzsdén jegyzett vállalatok pénzügyi mutatói köré koncentrálódnak, mint a kontinens tényleges fegyvergyártási képessége köré.

Mégis naiv lenne azt hinni, hogy a CRMA vagy hasonló kezdeményezések még a legjobb végrehajtása is teljes mértékben megoldaná a problémát. Európa strukturális korlátokkal szembesül: magas energiaköltségek, szabályozási késedelmek, környezeti korlátozások és egy egyszerű geológiai valóság – a kontinens nem rendelkezik elegendő tartalékkal a teljes önellátás eléréséhez.

A legfontosabb, hogy megértsük: a tárgyalt vállalatok jövőbeli teljesítményét számos tényező fogja meghatározni: a komplex technikai kérdésektől kezdve a politikai döntéseken és a geopolitikai feszültségeken át a részletes jogi és szabályozási keretekig.

Ez azt jelenti, hogy az itt bemutatott elemzés csak egy a sok lehetséges forgatókönyv közül, amelyek a helyzet alakulását illetően elképzelhetők, és nem minősül befektetési tanácsadásnak.

Befektetés a részvényeken túl?

Fontos, hogy a befektetők nem korlátozódnak az egyes védelmi részvények kiválasztására. Lehetőség van ETF-eken és ETC-ken keresztül is befektetni, amelyek szélesebb körű és biztonságosabb befektetési lehetőséget kínálnak a védelmi és erőforrás-szektorokban, ahol a volatilitás és a szabályozási kockázatok jelentősek lehetnek.

Ennek a befektetési láncnak az alapját a bányászati ETF-ek képezik, amelyek olyan vállalatokat tartalmaznak, amelyek ipari fémek kitermelésével, feldolgozásával és kereskedelmével foglalkoznak. Ezek a vállalatok képezik a modern ipar alapját, mind a polgári, mind a katonai területen. A bányavállalatok gyakran az elsők, akik profitálnak a magasabb nyersanyagárakból és a geopolitikai feszültségekből, amelyek növelik a stratégiai anyagok iránti keresletet. Egy példa erre a WMIN.DE, amely globális bányászati vezetőket tartalmaz, akik hagyományos fémeket és a fejlett technológiákban használt kritikus elemeket egyaránt termelnek. Az ilyen ETF-ek még mindig jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek, különösen figyelembe véve Európa bányászatba történő alulbefektetését és reindustrializációs terveit.

A második kategóriát a ritkaföldfém ETF-ek alkotják, mint például a REMX.US, amely olyan vállalatokat követ nyomon, amelyek neodímium, praseodímium, diszprózium és terbium elemeket bányásznak, választanak szét és finomítanak. Ezek az anyagok elengedhetetlenek a mágnesek, lézerek, érzékelők és irányító rendszerek gyártásához, amelyek a modern katonai technológia magját képezik. Az ebben a szegmensben működő ETF-ek lehetővé teszik a befektetők számára, hogy közvetetten részt vegyenek a világ egyik legstratégiaibb iparágában, amelyet hatalmas potenciál és nagyfokú politikai érzékenység jellemez.

A kitettség harmadik pillére a védelmi ETF-ek, például az FTGA.DE, IVDF.DE vagy DFEN.DE, amelyek a globális védelmi és repülőgépipari gyártókra koncentrálnak. Portfóliójukat azok az amerikai óriásvállalatok dominálják, amelyek történelmileg vezették a szektort, de ma már gyorsabban növekvő európai versenytársaik kihívásainak kell szembenézniük. Míg a kizárólag európai védelmi vállalatokba fektető instrumentumok még mindig ritkák, a globális diverzifikáció segít csökkenteni a kockázatot. Az ilyen ETF-ek lehetővé teszik a befektetők számára, hogy hozzáférjenek mind a Pentagon által finanszírozott amerikai vállalkozókhoz, mind az európai vállalatokhoz, amelyek nagy moderniz

Azok számára, akik még szélesebb körű diverzifikációt keresnek, az ETC-k (tőzsdén kereskedett áruk) lehetőséget nyújtanak arra, hogy közvetlenül az árucikkek árába fektessenek be, ahelyett, hogy azok gyártó vállalatokba fektetnének. Az ETF-ekkel ellentétben, amelyek a részvényindexeket követik, az ETC-k közvetlenül a nyersanyagok azonnali árához kapcsolódnak. Ez a befektetőknek tiszta kitettséget biztosít az árucikkekhez, függetlenül a vállalatok teljesítményétől.

A gyakorlatban az ETC-k többnyire olyan mainstream árukra érhetők el, mint a réz, a nyersolaj és az arany, amelyek mind fontos szerepet játszanak a védelmi és a bányászati iparban. A réz elengedhetetlen az elektromos rendszerekhez, az olaj a katonai logisztikát hajtja, az arany pedig ipari anyagként és értékmegőrzőként is szolgál. Bár az ETC-k még nem kínálnak közvetlen hozzáférést a ritkaföldfémekhez, továbbra is fontos részét képezik egy kiegyensúlyozott árupiaci portfóliónak.

Mindezek az instrumentumok egymással összekapcsolódnak, és ugyanazon értéklánc különböző szakaszait képviselik – a nyersanyag-kitermeléstől a feldolgozáson át a végső fegyverrendszerekig. Korrelációjuk azonban nem tökéletes, ami lehetővé teszi a portfólió diverzifikálását és a kockázat csökkentését. Különösen a bányászati ETF-ek rendelkeznek még mindig erős emelkedési potenciállal, tekintettel a stratégiai erőforrások iránti globális